Bardejov Tuning Show 2026
Augusztus 1-jén kora hajnalban indultunk útnak Bardejov felé. Reggel 5 órakor vágtunk neki az útnak BG Atival és RS Árpival, aki ezúttal egy Porsche 997 Turbót hozott magával.
Az út közel öt órán át tartott, de természetesen nem múlt el “kisebb” probléma nélkül. A szlovák autópályán végzett csodás “javítások” gondoskodtak róla, hogy legyen miről beszélni már az érkezés előtt is: Egy kis guminyírás a BMW-n és egy kisebb felütés a Porsche számára pont megadta a kellő löketet a napnak. Szerencsére nem lett semmi komoly gond, de azért nah.. ne legyen már “fekvőrendőr” a pályán.
Történelmi környezet modern építésekkel
A Bardejov Tuning Show egyik legnagyobb különlegessége kétségkívül a helyszín, mely Bardejov történelmi óvárosának főtere.
A macskaköves utcák, a színes történelmi épületek és a templom együtt egész jó hátteret adott a kiállított autóknak. Bár számomra a tér néhol kissé szűkösnek tűnt a kiállított autók száma miatt, ez egy ilyen volumenű rendezvénynél teljesen érthető. A szervezők célja egyértelműen az volt, hogy minél több autót mutassanak meg a látogatóknak.
A rendezvényen szinte minden stílus képviseltette magát.
A Liberty Walk Ferrari F430 és a Liberty Walk Lamborghini Huracán mellett ugyanúgy megtalálhatóak voltak japán építések, klasszikus Volkswagenek és európai projektek is, de még a Kurisu Works JDM Toyota Centuryje is.
Az idén debütált Skyrocket R32 is jelen volt; egy karakteres Volkswagen Bogár (imádom), valamint Widebody Porsche, Dobai customs Mercedes, Nyikora E39 és persze napestig lehetne sorolni a felhozatalt. Az egyetlen EJ1 Civic coupet csak azért említem meg, mert nekem is volt és vissza is sírom. :)
Na de jöjjön a galéria.
A hőség próbára tett minket
A rendezvény napjára már megérkezett a hőkupola a Kárpát-medencébe, így a hőmérséklet délutánra kőkeményen 40 °C körül alakult. A tűző napon hosszabb időt eltölteni már nem igazán volt kellemes sem a látogatóknak, sem az autóknak.
Eredetileg tovább maradtunk volna, azonban a hőség végül felülírta a terveinket, így a tervezettnél jóval korábban indultunk haza. Őszintén szólva emiatt nekem sem sikerült minden autót lefotóznom. Mire a nap legmelegebb órái elérkeztek, már annyira megterhelő volt a kánikula, hogy inkább az utazást választottuk, mint a további órákig tartó tűző napon való fotózást. Azt mondanom sem kell, hogy az utasterünk hány fokos volt a hazainduláskor.
Ennek ellenére a Bardejov Tuning Show így is remek élmény volt.
Érdemes egyszer személyesen is ellátogatni
Ha szereted az egyedi építésű autókat, a tuningkultúrát és a különleges helyszíneket, a Bardejov Tuning Show szerintem egy olyan rendezvény, amelyet érdemes felírni a naptárba. Javaslom, hogy a rendezvény látogatása mellett egy kis városnézést is iktassatok be.