RS Event 2026 – The Cream III az MVM Dome-ban
2026 Szeptember 26-án ismét autók vették birtokba az MVM Dome-ot: harmadik alkalommal rendezték meg az RS Event – The Cream rendezvényt, amely idén is megmutatta, hogy Magyarországon is össze lehet hozni egy valóban nemzetközi színvonalú autós eseményt.
Az idei RS Eventre hivatalos fotósként kaptam felkérést, így ezúttal a fényképezőgép mögül követhettem végig a rendezvényt. Autóőrültként azonban legalább annyira vártam azt is, hogy két fotó között közelebbről szemügyre vehessem a felhozatalt.
Közel 300 autó, Európa több országából
A hivatalos program szerint közel 300 válogatott autó töltötte meg az MVM Dome külső és belső területeit, közel 10 000 négyzetméteren. Tuningautók, ritka klasszikusok, szupersportautók, versenyautók és egészen egyedi építések kerültek egymás mellé.
A nemzetközi jelző pedig egyáltalán nem túlzás. Rengeteg külföldi autó érkezett Budapestre, köztük olyan építések is, amelyeket itthon nem igazán van lehetőség élőben látni. Az Ultrace világából érkező autók mellett Pogea Racing Porsche, RWB, Liberty Walk építések és az Indecent Porschék is megjelentek.
Ami nekem különösen tetszett, hogy ezek közül rengeteg autó nem tréleren, kiállítási tárgyként érkezett meg Magyarországra, hanem saját lábán. Emiatt már a rendezvényt megelőző és követő napokban is bele lehetett futni egészen komoly építésekbe Budapest útjain.
Az RS-Tuning Hungary munkái itthon, hazai pályán
Számomra külön érdekes volt közelről végignézni az RS-Tuning Hungary munkáit is. A műhely 1997 óta része a hazai tuningkultúrának, és mára messze nem csak itthon ismert név.
Az idei rendezvényen két új RS-Tuning projektautót is bemutattak, miközben az egész eseményen jól látszott az a szemlélet, ami miatt szerintem az RS Event működik: nem egyszerűen minél több autót akarnak egy helyre zsúfolni, hanem látványos, válogatott felhozatalt építenek köréjük.
Magyarként pedig külön jó érzés volt látni, hogy ehhez már nem feltétlenül kell külföldre utazni. Az RS Event olyan rendezvénnyé nőtte ki magát, ahová komoly külföldi építések és tulajdonosok is eljönnek.
A közönség reakciója talán mindennél többet elmondott
Nyitáskor hatalmas sorok alakultak ki, majd gyakorlatilag elárasztották a látogatók az MVM Dome-ot. Ami viszont különösen feltűnt, hogy mennyi család és mennyi gyerek érkezett.
Ahogy jártam az autók között, folyamatosan hallottam a rácsodálkozásokat. Sokszor pont a gyerekektől.
Nekik teljesen mindegy volt, hogy egy adott autó milyen stílusirányzatot képvisel, ki építette vagy mennyit ér. Egyszerűen megláttak valami olyat, amit addig legfeljebb képernyőn láttak, és jött az azonnali WOW-faktor.
Szerintem egy autós rendezvény ennél nehezebben kaphat jobb visszajelzést.
Megérte kilátogatni?
Autórajongóként számomra egyértelműen igen.
Az RS Event – The Cream III számomra elsősorban azt mutatta meg, hogy a hazai autós kultúrának igenis van helye a nemzetközi mezőnyben. Az RS-Tuning Hungary és a szervezők olyan eseményt raktak össze Budapesten, amelyre magyar autórajongóként is jó érzés volt kilátogatni.
És ha abból indulok ki, hány csillogó szemű gyereket láttam aznap az MVM Dome-ban, akkor valószínűleg néhány következő generációs autóőrült is ott kapta meg az első komoly löketet.